A szaporítás története


A Magyar szőlőszaporítóanyag termesztés története


Forrás:
Bakonyi Károly Kocsis László: Teleki Zsigmond élete és munkássága.
** Keszthely 2004.

A filoxéra európai megjelenése, pusztítása Franciaországban kezdődött, de néhány évtized után Európa majdnem minden szőlőtermelő országában megjelent. Több százezer hektár szőlőt pusztított ki. Hazánk kötött talajú szőlőinek a 75-80 %-át tette tönkre.

Többféle védekezési módszert dolgoztak ki, de legjobban az amerikai vad szőlő fajok, azok keresztezéseiből származó fajtákra történt oltás vált a filoxéra elleni védekezés leghatékonyabb módszerének. Ez a módszer egy veszedelmes kártevő ellen a biológiai védekezés példaképe, csúcspontja. Ebbe a nagy nemzetközi munkába kapcsolódott be Teleki Zsigmond. Messzelátó ember volt, néhány év alatt rájött arra, hogy a külföldről behozott alanyfajták nem felelnek meg a magyar éghajlat- és talaj adottságoknak. Amennyiben meg akarjuk menteni hazánk kötött talajú szőlőit, megfelelő alanyfajtákra van szükség. Ez a felismerés vezette oda, hogy újabb alany fajtákat kell kipróbálni. Mivel külföldről ez időben a feketerothadás (black-rot) miatt tiltva volt, a szőlővessző behozatal Franciaországból alanymagokat hozatott be. Valószínű, hogy ebben az időben még Ő maga sem ismeri fel, hogy ez a korlátozás, a magról való szaporítás viszi a világsiker, a világhírnév felé.

Teleki Zsigmond rövid életrajzát IDE kattintva olvashatja.


Berlandieri svájci botanikus 1837-ben egy texasi tanulmányútján a Vitis monticola szőlőtőkék levelén talált egy tetűt, de a kártevő jelentőségét még nem ismerte fel, pedig mint később kiderült a filoxéra (Dactulosphaira vitifoliae Fitch) levéllakó alakját fedezte fel. A kártevő életmódját és a szőlőre gyakorolt hatását sajnos elég későn, csak 1867-ben irták le a francia kutatók.

A felfedezésről IDE kattintva olvashat többet.



A filoxéra Európában először Franciaországban jelent meg, itt dolgozták ki elsőként az ellene való védekezés módszereit is. Először szénkénegezéssel, homokos, immunis talajok termesztésbe vonásával, öntözéssel, árasztással próbálkoztak védekezni a filoxéra ellen. A filoxéra kártételeinek tanulmányozása alkalmával azt is tapasztalták, hogy egyes amerikai fajok a filoxéra károsításának ellenállnak. Ez a felfedezés adta az ötletet arra, hogy ezeket az ellenálló észak-amerikai fajokat fel lehet használni a filoxéra elleni védekezésnél akkor, ha ezekre oltják a nemes fajtákat. Ezek után kezdték vizsgálni az egyes amerikai fajok filoxéra ellenállóságát, a legjobbakat termesztésbe vonták, de hamar rájöttek a fajok hiányosságára . A Vitis riparia jól érleli hajtásait, jól gyökeresedik, de a meszes talajokon sárgulnak a tőkéi, mert nem bírja a meszet. A Vitis rupestris hosszú tenyészidejű és a mésztűrő képessége is gyenge. A Vitis berlandieri igen jó mésztűrő, de rosszul gyökeresedik. A Vitis cinerea jó filoxératűrő, ellenáll a nematodáknak is, de gyenge a növekedése, rossz a gyökérképződése. Megpróbálkoztak az egyes vad fajok változataival is, kipróbálták a Riparia portalist, Rupestris du Lot, stb., de ezek sem váltották be a hozzáfűzött reményeket. Néhány év múlva arra is rájöttek, hogy az alanyfajok és a nemes faj közti genetikai különbség miatt, nem mindig harmonikus a két faj együttélése. Ennek a látható jele a rossz forradás, a nemes fajták rávastagodása az alanyra, az oltványtőkék rövid élettartama. E hiányosságok megszűntetése érdekében elkezdődött elsőként Franciaországban majd Olaszországban a tudatos, célirányos keresztezéses nemesítés, az új alanyfajták előállítása. Kezdetben az amerikai vad fajokat keresztezték egymással, majd a jobb gyökeresedés, a nagyobb mésztűrés, jobb forradás, affinitás érdekében a nemes fajt, a Vitis viniferát is felhasználták. Az eredményesebb nemesítők közül néhánynak a nevét a teljesség igénye nélkül megemlítjük. A filoxéravész idejében tevékenykedett Franciaországban Alexis Millardet és Marques Charles de Gaset, Georges Couderc, Viktor Ganzin, Franz Richter, Olaszországban Antonió Ruggeri, Frederico Paulsen, akik kiváló, még ma is termesztésben lévő alanyfajtákat állítottak elő, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a filoxéra elleni védekezésben. (Galet, 1988).


A filoxéra megjelenése után (1875) Magyarországon is a tiszta amerikai fajokat, legnagyobb mennyiségben a Vitis ripariát, majd annak változatait (Riparia portalis, Riparia sauvage stb.) használták alanynak. Később más amerikai fajokat a Vitis rupestrist is kipróbálták, de gyenge mésztűrésük, rossz affinitásuk miatt ezek sem váltak be. A filoxéra megjelenésének idejében még nem álltak rendelkezésükre jó külföldi alanylajták, olyanok, amelyek a magyar éghajlati- és talaj adottságoknak is megfeleltek volna. Jó alanyfajta hiányában szinte megoldhatatlan feladatnak látszott a kötött talajon, a legjobb minőségű bort adó úgynevezett „történelmi borvidékeink" rekonstrukciója, a hatékony filoxéra elleni védekezés. A megoldást csak a hazai alanyfajták előállítása hozhatta. E követelményt felismerve néhány kiváló szakember az 1800-as évek végén hozzáfogott az alanyfajtákelőállításához. (Bakonyi -Bakonyi-Kocsis 1997).

Az alanyfajták nemesítéséről IDE kattintva olvashat többet.



Teleki egyik franciaországi útján értesült arról, hogy több hibája mellett (rossz gyökeresedés, affinitás, stb.) a meszes talajokra a Berlandieri eredetű alanyok felelnek meg a legjobban. Elhatározta, hogy kipróbálás céljából hozat be ilyen alanyokat. Ebben az időben a magyar kormány a „black-rot" (fekete rothadás) miatt megtiltotta a szőlővessző importot. Ezért Teleki úgy határozott, hogy magról nevel fel alanyfajtákat. Ez az elhatározása döntő fordulatot hozott az életében, nemesítési munkájának, világsikerének kezdetét jelentette. Elhatározását tett követte, alanymagokat rendelt a Vitis berlandieri nemesítéséről már jól ismert Euryalc Résséquiertől, akinek Franciaországban a kelet Pireneusokban, Alénya községben volt szőlőgazdasága. (Németh 1975) A beérkezett mintegy 10 kg magot l896-ban melegágyba vetették, majd a magoncokat Pécsett a bányatelepi szőlőben nagy mésztartalmú talajba ültették. A populáció hihetetlenül sokszínű volt, a legkülönbözőbb fajok és formák keveréke. Mint írják ...."évek hosszú során át tartott ebben a káoszban rendet teremteni" (Teleki 1927) A Résséquiertől vásárolt magokból kikelt növények mint az később kiderült természetes kereszteződés útján létrejött hibridek voltak. A 40.000 kikelt magból tiszta berlandieri, sőt tiszta viniferára jellemző magoncokat is kapott. A vetés utáni második évben, 1898-ban végezte Teleki az első szelekciót, a gyenge növekedésűeket, a kislevelűeket kiselejtezte. A megmaradt, mintegy 3.000 db-ot ültette ki a pécsi és villányi szőlőterületére. Teleki a további szelektálásnál kiváló könyvelői tudását is kamatoztatta, amikor a megmaradt magoncokból 10 csoportot állított fel. Németh 1975).

A fajta előállítás módszeréről IDE kattintva olvashat többet.



Teleki Zsigmond életműve, fajtáinak kialakulása nehezen érthető meg, ha a fajták szelektálóit, azok munkáját nem ismerjük. Teleki fajták első nagy szelektálója Ausztriában F. Kober. Teleki 1902 és 1904 között mind a tíz csoportját elküldte F. Kobernek a Nussbergi Szőlészeti Kutató Állomásra, aki a megkapott anyagot 50 típusra osztotta, majd a típusokat négy (A, B, C, D) csoportba sorolta. Az erős növekedésüeket dupla nagy betűkkel (AA, BB stb.) jelölte. Sajnos Kober ugyanúgy, mint Teleki, az azonos jelzésűeket még fajtakeverékként hozta forgalomba. Az új Kober féle elnevezések okozzák azt, hogy ugyanaz a fajtacsoport más névvel szerepelt, így lett a Teleki 5 A-ból Kober 5BB. Erről Teleki Zsigmond fiai Andor és Sándor azt írják, hogy a kettő azonos, de elfogadta Kober új számozását, mert külföldön így került bevezetésre.

A Teleki fajták szelektálóiról IDE kattintva olvashat többet.



Teleki Zsigmond fajtái úgy hazánkban, mint Európa szőlőtermesztő országaiban az 1920-1930-as években kezdenek terjedni. Ebben az időben, a szakemberekben, a gyakorlati szőlősgazdákban kialakult vélemények közül néhányat ismertetünk. Horváth Antal az 1910. március 14. Borászati Lapokban "Magról nevelt és szelektált hybridek" című cikkében azt írja, hogy Teleki a Riparia vér miatt az első időben a Riparia szót teszi előre és a hybrideket Riparia x Berlandieri keresztezéseknek írja le, de helytelenül mert a hybrideknél mindig az anya neve teendő előre, ezért a Berlandieri x Riparia név illeti meg őket. Teleki az észrevételt jogosnak tartja és elfogadja. Horváth a cikkében dicséri a fajtákat, erős növekedésük miatt még a régi szőlőkben a hiányok pótlására is alkalmasnak tartja őket.

F. Kober volt klosteneuburgi osztrák állami szőlészeti és borászati felügyelő az alanykérdés akkori legnagyobb szakértője a „ Schlussel zur Lösung dér Rebenhybrydenfráge „ (Kulcs a hybrid-kérdés megoldásához) című művében, azt írja, hogy F. Rockendorfer a retzi vincellér iskola igazgatója is hozatott be az 1800-as évek végén Franciaországból Berlandieri, Berlandieri x Riparia magvakat, amelyeket kipróbált...." velük azonban semmit sem lehetett elkezdeni". Ebben a művében írja „Szerencsésebbek voltak egyes szőlőbirtokosok Pécsett". Teleki Zsigmond nem szorítkozott csupán egyetlen fajta kiválasztására, hanem mindazon fajtákat szaporította, amelyek több évi megfigyelés után a magas mésztartalommal bíró talajba erős fejlődést mutattak. Különös értéket tulajdonított a magas mészbíróképesség mellett, a korai vesszőbeérésnek is, a francia Berlandieri x Ripariákkal szemben.

A Teleki fajták a meszes talajok mellett az agyagos és márgás, az úgynevezett Solonis talajokon is beváltak. Összegezésképpen azt írja “Ott, ahol minden csődöt mondott, a Teleki féle Berlandieri x Ripáriánál kitűnő eredményeket értem el." F. Mader Dél-Tiroli szőlészeti felügyelő az 1921-ben megjelent „Der Weinbau und die Weinbereitung in Deutschsüdtirol" című könyvében a következőket írja. „A Teleki Berlandieri x Riparia keresztezések Dél-Tirolban általános elterjedésnek örvendenek. " „Régente gyakran hallatszottak panaszok, hogy a forgalomba hozott anyag különböző változatok vegyüléke volt. A későbbi szelekciók azonban rendkívüli értékes vállfajtákat adtak, amelyekkel kiváló eredményeket értek el. A 8B-t tartjuk a legjobb vállfajtának." Azt írja, az erős növekedés, a korai érés miatt "... gazdag eredmény sima vesszőbe." “A Berlandieri x Riparia Telekit ma Dél-Tirolban a legjobb alanyfajták egyikének ismerik el. A francia Berlandieri keresztezéseket a Riparia fajtákat teljesen kiszorítja a termesztésből...

Magyarországon Rudinay Molnár István és Pettenkoffer Sándor 1929 és 1930-ban az elsők között írják le és mondanak véleményt a Teleki fajtákról. Rudinay Molnár István a „Szőlőművelési Káté-ban” azt írja a, Berlandieri x Riparia Teleki 8B és 5 A számú az utolsó évtizedekben páratlanul elterjedt és a legkiválóbb tulajdonságokkal rendelkező alanyfajta. "

Pettenkoffer Sándor a Szőlőművelés című könyvében ismerteti a Teleki 8B és a Teleki 5A fajták ampelográfiai mutatóit. Az 5A-val kapcsolatban megjegyzi “Az Ausztriában elterjedt Berlandieri x Riparia Teleki-Kober 5BB (Koberrebe) nagyjából azonos vele”.

A Teleki örökösök által kiadott 1938/39 évi Szőlészeti Értesítőben az írják, hogy elkezdték a Teleki Zsigmond által kiültetett 8B fajtát szelektálni, mert meggyőződésük , „hogy abszolút fajtatisztaság csak klónszelekció útján lehetséges". Ebből a kis füzetből értesülhetünk arról is, hogy az 5A fajtából szelektáltak ki egy 5-ös egyedet. „Ezt a fajta Hochselektion 5, magyarul 5-ös magas szelekciónak neveztük és a rövidség kedvéért 5C számmal láttuk el”. Majd leírják, hogy mennyivel jobb tulajdonságokkal rendelkezik , mint az 5A. Azt is írják, Dél-Tirolban terjed a Rupestris x Berlandieri l0A, amely „különösen alkalmas a déli meleg, száraz, meszes hegyoldalak újjátelepítésére."

Még sokáig lehetne sorolni a Teleki fajták indulásakor majd egy évszázada elhangzott véleményeket. A fajtákkal kapcsolatban megfogalmazottak nagyban elősegítették a fajták megismerését, közrejátszottak azok elterjedésében. Az elhangzott vélemények azt is bizonyítják, hogy kezdetben a Teleki fajták nem voltak egységesek, egy név alatt több látszatra azonos egyedet szaporítottak, pl. előfordult az is, hogy a Teleki 5C-t tévesen S04-ként hozták forgalomba a kaliforniai oltványtermesztők. A szelekciós munka eredménye, hogy ma már a Teleki fajták egységesek. A klónszelekció hatására termesztési értékük folyamatosan növekszik.

Az oldal elejére.