- szoloszov@gmail.com
- +3630 662 9416
Menü
1854-1910
Forrás:
Bakonyi Károly Kocsis László: Teleki Zsigmond élete és munkássága.
** Keszthely 2004.
A filoxéra európai megjelenése, pusztítása Franciaországban kezdődött, de néhány évtized után Európa majdnem minden szőlőtermelő országában megjelent. Több százezer hektár szőlőt pusztított ki. Hazánk kötött talajú szőlőinek a 75-80 %-át tette tönkre.
Többféle védekezési módszert dolgoztak ki, de legjobban az amerikai vad szőlő fajok, azok keresztezéseiből származó fajtákra történt oltás vált a filoxéra elleni védekezés leghatékonyabb módszerének. Ez a módszer egy veszedelmes kártevő ellen a biológiai védekezés példaképe, csúcspontja. Ebbe a nagy nemzetközi munkába kapcsolódott be Teleki Zsigmond. Messzelátó ember volt, néhány év alatt rájött arra, hogy a külföldről behozott alanyfajták nem felelnek meg a magyar éghajlat- és talaj adottságoknak. Amennyiben meg akarjuk menteni hazánk kötött talajú szőlőit, megfelelő alanyfajtákra van szükség. Ez a felismerés vezette oda, hogy újabb alany fajtákat kell kipróbálni. Mivel külföldről ez időben a feketerothadás (black-rot) miatt tiltva volt, a szőlővessző behozatal Franciaországból alanymagokat hozatott be. Valószínű, hogy ebben az időben még Ő maga sem ismeri fel, hogy ez a korlátozás, a magról való szaporítás viszi a világsiker, a világhírnév felé.
Berlandieri svájci botanikus 1837-ben egy texasi tanulmányútján a Vitis monticola szőlőtőkék levelén talált egy tetűt, de a kártevő jelentőségét még nem ismerte fel, pedig mint később kiderült a filoxéra (Dactulosphaira vitifoliae Fitch) levéllakó alakját fedezte fel. A kártevő életmódját és a szőlőre gyakorolt hatását sajnos elég későn, csak 1867-ben irták le a francia kutatók.
Európában először 1860-ban Franciaországban Medoc-ban találtak filoxérát, ahova korábban amerikai szőlőfajokat telepítettek. Ezek mellett lévő európai nemes szőlők (Vitis vinifera L.} kezdtek sárgulni, majd kipusztultak. 1865-re a pusztulás már nagy területre terjedt ki. 1867-ben a Rajna mentén is találtak fertőzött területeket. 1868-ban már Portugáliában is pusztított a filoxéra. A szakemberek a kezdeti időben tehetetlenek voltak a filoxérával szemben. Azt javasolták, ki kell irtani a beteg tőkéket, a terjedésnek csak így lehet gátat vetni. 1875-re Franciaország szőlőterületének már majdnem a felét kiirtották.
A magyar kormány lassan ugyan, de felfigyelt a veszedelemre és első teendője volt, hogy egy „Filoxéra Bizottmányt” hozzon létre. Közben az Osztrák-Magyar Monarchia területéről Klosterneuburgból is olyan hírek érkeztek, hogy ott is megjelent a filoxéra. 1874-ben a helyszínre küldött magyar bizottság jelentette, hogy a Klosterneuburg-i intézetben terjed a filoxéra, de bőséges trágyázással a beteg tőkék felépültek. Később kiderült, hogy ez nem egy hatásos védekezési módszer. Klosterneuburgból sok országba, így Magyarországra is szállítottak bor- és csemegeszőlő vesszőket, elsőként Pancsovára, ahol 1875-re a filoxéra már jócskán elterjedt. Úgy döntöttek, hogy kivágják a fertőzött és a mellette lévő egészséges tőkéket a terjedés megakadályozása érdekében. 1879-ben azonban Per községben, majd Kassán Mathiász János fajtagyűjteményében is megtalálták a gyökértetűt, aki a szőlőfajtáit Kecskemétre az immúnis homokra mentette át. 1880-ban Tahitótfaluban 200 ha-on találtak filoxérát.
A magyar kormány a filoxéra elleni védekezés érdekében Farkasdon Filoxéra Kísérleti Állomást hozott létre, vezetésével Horváth Gézát bízták meg. Az 1880. évi I. törvénycikk felhatalmazza a földművelésügyi minisztert, hogy a Filoxéra Bizottmány meghallgatása után annyi beteg tőkét irthasson ki, amennyit szükségesnek tart. A filoxéra azonban tovább terjedt az 1800-as évek végére kipusztította az ország kötött talajú szőlőinek nagy részét. A szőlősgazdák legtöbbje nem tudta felújítani szőlőjét, tönkre ment, egy részük a kilátástalan helyzetben kivándorolt Amerikába, oda ahonnét a filoxéra érkezett.
A filoxéra Európában először Franciaországban jelent meg, itt dolgozták ki elsőként az ellene való védekezés módszereit is. Először szénkénegezéssel, homokos, immunis talajok termesztésbe vonásával, öntözéssel, árasztással próbálkoztak védekezni a filoxéra ellen. A filoxéra kártételeinek tanulmányozása alkalmával azt is tapasztalták, hogy egyes amerikai fajok a filoxéra károsításának ellenállnak. Ez a felfedezés adta az ötletet arra, hogy ezeket az ellenálló észak-amerikai fajokat fel lehet használni a filoxéra elleni védekezésnél akkor, ha ezekre oltják a nemes fajtákat. Ezek után kezdték vizsgálni az egyes amerikai fajok filoxéra ellenállóságát, a legjobbakat termesztésbe vonták, de hamar rájöttek a fajok hiányosságára . A Vitis riparia jól érleli hajtásait, jól gyökeresedik, de a meszes talajokon sárgulnak a tőkéi, mert nem bírja a meszet. A Vitis rupestris hosszú tenyészidejű és a mésztűrő képessége is gyenge. A Vitis berlandieri igen jó mésztűrő, de rosszul gyökeresedik. A Vitis cinerea jó filoxératűrő, ellenáll a nematodáknak is, de gyenge a növekedése, rossz a gyökérképződése. Megpróbálkoztak az egyes vad fajok változataival is, kipróbálták a Riparia portalist, Rupestris du Lot, stb., de ezek sem váltották be a hozzáfűzött reményeket. Néhány év múlva arra is rájöttek, hogy az alanyfajok és a nemes faj közti genetikai különbség miatt, nem mindig harmonikus a két faj együttélése. Ennek a látható jele a rossz forradás, a nemes fajták rávastagodása az alanyra, az oltványtőkék rövid élettartama. E hiányosságok megszűntetése érdekében elkezdődött elsőként Franciaországban majd Olaszországban a tudatos, célirányos keresztezéses nemesítés, az új alanyfajták előállítása. Kezdetben az amerikai vad fajokat keresztezték egymással, majd a jobb gyökeresedés, a nagyobb mésztűrés, jobb forradás, affinitás érdekében a nemes fajt, a Vitis viniferát is felhasználták. Az eredményesebb nemesítők közül néhánynak a nevét a teljesség igénye nélkül megemlítjük. A filoxéravész idejében tevékenykedett Franciaországban Alexis Millardet és Marques Charles de Gaset, Georges Couderc, Viktor Ganzin, Franz Richter, Olaszországban Antonió Ruggeri, Frederico Paulsen, akik kiváló, még ma is termesztésben lévő alanyfajtákat állítottak elő, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a filoxéra elleni védekezésben. (Galet, 1988).
A filoxéra megjelenése után (1875) Magyarországon is a tiszta amerikai fajokat, legnagyobb mennyiségben a Vitis ripariát, majd annak változatait (Riparia portalis, Riparia sauvage stb.) használták alanynak. Később más amerikai fajokat a Vitis rupestrist is kipróbálták, de gyenge mésztűrésük, rossz affinitásuk miatt ezek sem váltak be. A filoxéra megjelenésének idejében még nem álltak rendelkezésükre jó külföldi alanylajták, olyanok, amelyek a magyar éghajlati- és talaj adottságoknak is megfeleltek volna. Jó alanyfajta hiányában szinte megoldhatatlan feladatnak látszott a kötött talajon, a legjobb minőségű bort adó úgynevezett „történelmi borvidékeink” rekonstrukciója, a hatékony filoxéra elleni védekezés. A megoldást csak a hazai alanyfajták előállítása hozhatta. E követelményt felismerve néhány kiváló szakember az 1800-as évek végén hozzáfogott az alanyfajtákelőállításához. (Bakonyi -Bakonyi-Kocsis 1997).
Horváth Géza a Filoxéra Intézet igazgatója volt az első, aki alanyfajták honosításával, majd előállításával foglalkozott. Sajnos nemesítői munkásságát nem eléggé ismerjük. Egy Solonis x Rupestris Pécs elnevezésű fajtájáról tudunk, nagy kár, hogy ma már a fajtagyűjteményekben sem található meg.
Szilágyi János a pécsi vincellérképezde igazgatója Franciaországból hozott Berlandieri x Riparia keresztezésből származó magoncokat. Ebből a populációból szelektálta ki a Berlandieri x Riparia Szilágyi l57 Pécs elnevezésű fajtáját. Közepes növekedésű, jó mésztűrő fajta. Nagyobb területen nem tudott elterjedni, gyűjteményes értékű maradt.
Teleki Zsigmond, aki alanynemesítői munkásságával világhírnevet vívott ki magának, megérdemli, hogy életútját, munkásságát születésének 150. évfordulóján bővebben is bemutassuk. Villányban született 1854. szeptember 23-án. Édesapja fűszerkereskedő volt. Iskolai tanulmányait Budapesten, majd Bécsben végezte. Iskoláinak a befejezése után Bécsben, egy bankban könyvelőként helyezkedett el. A bank tönkremenetele után a Würtzburgi-i borkereskedelmi vállalathoz került ügynöknek. Itt jegyezte el magát végérvényesen a borral, a szőlőtermesztéssel.A cég megbízásából bejárta Európát, több nyelven beszélt, széles látókörű, művelt ember volt. Ismertsége, külföldi tapasztalatai alapján jól ismerte Európa szőlőtermesztését, borászatát, a filoxéra megjelenését, pusztítását, az ellene való védekezés módszereit. 1881 -ben 27 évesen visszatér Pécsre, ahol borkereskedéssel kezdett foglalkozni. Munkája során hamarosan felfedezte, hogy üzleti tevékenysége, boldogulásának útja a magyar szőlőtermesztés jövőjétől függ. Felismerte, hogy a kötött talajú történelmi borvidékeket meg kell menteni a filoxéra pusztításától, mert különben nem lesz minőségi bor Magyarországon. Azt is tudta, hogy ez csak úgy lehetséges, ha ezekre a területekre megfelelő alanyfajtát találnak. Egyik pécsi 5 ha kipusztult szőlőjét különféle külföldről behozott alanyfajták Riparia portalis, Rupestris du Lot, Rupestris metallica, Aramon x Rupestris Ganzin l, Mourvedre x Rupestris 1202 C, Solonis stb. alanyokra oltott borszőlőfajtákkal telepítette be. A meszes talajon az oltványok fejlődése gyenge volt, klorotikus tünetek léptek fel, a várakozásnak nem feleltek meg. A felhasznált alanyfajták tehát nem szolgálhatták a jövő szőlőtelepítéseit.
Teleki egyik franciaországi útján értesült arról, hogy több hibája mellett (rossz gyökeresedés, affinitás, stb.) a meszes talajokra a Berlandieri eredetű alanyok felelnek meg a legjobban. Elhatározta, hogy kipróbálás céljából hozat be ilyen alanyokat. Ebben az időben a magyar kormány a „black-rot” (fekete rothadás) miatt megtiltotta a szőlővessző importot. Ezért Teleki úgy határozott, hogy magról nevel fel alanyfajtákat. Ez az elhatározása döntő fordulatot hozott az életében, nemesítési munkájának, világsikerének kezdetét jelentette. Elhatározását tett követte, alanymagokat rendelt a Vitis berlandieri nemesítéséről már jól ismert Euryalc Résséquiertől, akinek Franciaországban a kelet Pireneusokban, Alénya községben volt szőlőgazdasága. (Németh 1975) A beérkezett mintegy 10 kg magot l896-ban melegágyba vetették, majd a magoncokat Pécsett a bányatelepi szőlőben nagy mésztartalmú talajba ültették. A populáció hihetetlenül sokszínű volt, a legkülönbözőbb fajok és formák keveréke. Mint írják ….”évek hosszú során át tartott ebben a káoszban rendet teremteni” (Teleki 1927) A Résséquiertől vásárolt magokból kikelt növények mint az később kiderült természetes kereszteződés útján létrejött hibridek voltak. A 40.000 kikelt magból tiszta berlandieri, sőt tiszta viniferára jellemző magoncokat is kapott. A vetés utáni második évben, 1898-ban végezte Teleki az első szelekciót, a gyenge növekedésűeket, a kislevelűeket kiselejtezte. A megmaradt, mintegy 3.000 db-ot ültette ki a pécsi és villányi szőlőterületére. Teleki a további szelektálásnál kiváló könyvelői tudását is kamatoztatta, amikor a megmaradt magoncokból 10 csoportot állított fel. Németh 1975).
Kober az 50 csoportba sorolt Teleki alanyokat összehasonlítás végett a Wienerneustadti Szőlészeti Kutató Állomásra küldte, az ott végzett szelekciót a 148, 155, 160, 296 Wi néven forgalmazott anyagból ismerjük. Ezek közül a 148 Wi terjedt el kisebb felületen.
Freiburgban a Teleki Kober 5BB-ből szelektálták az Fr. 148-as klónt.
Wadenswil-ben a svájci Szőlészeti Kutató Állomáson a Teleki 5C-ből szelektálták az 5C Wed. klónfajtát.
Geisenheim-ben a Teleki 5C-ből szelektálták a Gm.6, Gm.10 a Teleki -Kober 5BB-ből a Gm. 13-as klónokat.
A Weisbergi Szőlészeti Kutató Állomáson a Teleki Kober 5BB-ből szelektálták a Wei.48-as klónt.
Börner, aki a Naunburg-i Sallei Kutató Állomás igazgatója volt. az 5BB-ből szelektálta az 59 B, 64B, 68B csoportokat.
Dümmler Németországban a Durlachban lévő Szőlészeti Kutató Állomásra hozta Kober legértékesebbnek vélt csoportjait a 125 AA-t, a 125 A-t, az 5 BB-t. a 125 A-t, 127 BB-t, a 27 C-t, és a 19 ACC-t. A Teleki 8B-ből a N° 50, 51 és 52-es durlachi csoportokat különítette el.
Reckendorfer a Kreseri Szőlészeti Iskolaigazgatója Kober 5BB csoportját szelektálta tovább, ebből az R.7, R.27, R.43 és a 8-35 jelű alanyokat különítette el.
Fuhr 1912-ben Oppenheimbe vitte a Teleki 4A fajtacsoportot, ebből szelektálta ki az S.O.4 és S.O.8 fajtákat.
Hering az elzászi Barrban a Teleki 9B-ből szelektálta a Barr 503 és 520-as fajtákat.
Cosmo a Conegliano-i Szőlészeti Kutató Állomás igazgatója ugyancsak a Teleki 8B típusból szelektálta a Cosmo 2 és Cosmo 10-es fajtákat.
Ferrari Olaszországban a Teleki 8B-ből a Ferrari 8B szelekciót hozta létre.
Ambrosi Romániában a Craciunal Blaj-i Kutató Állomáson szelektálta az 5BB-ből a Cr.2, Cr.26 és aTeleki 8B-ből a Cr.71 -és klónokat.
Dragosani ugyancsak Romániában a Teleki 8B-ből szelektálta a Dragosani 31, 57-es klónokat. A Berlandieri x Riparia Buftea szelekció is ebből a csoportból származik.
Teleki Sándor, Teleki Zsigmond fia az 1920-as években szelektálta a Teleki 5A-ból az 5C, 5A/2, 5A/4, 5A/5 fajtákat. A Teleki 5C terjedt el nagyobb felületen, az utóbbi három fajta nem került köztermesztésbe, valószínű, hogy a második világháború után a Teleki ültetvények elöregedésével azok felszámolásakor több értékes fajtával együtt megsemmisült.
Keszthelyen a Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kertészeti Tanszékén Bakony K. és társai az 1970-es évek óta foglalkoznak a Teleki fajták klónszelektálásával.
Teleki 5C-ből szelektálták a G.K. 40 és 42-es klónokat,
Teleki – Kober 5BB-ből a G.K. 13 és 63-as klónokat,
Teleki – Fuhr S.O.4-ből a G.K. 38 és 39-es klónokat,
Teleki – Kober 125 AA-ból a G.K. 46 és 49-es klónokat.
Nemesítői munkájuk kiterjed a Teleki fajták felkutatására, új fajták előállítására. Kutató munkájuk során megállapították, hogy a Teleki hagyatékba még számos, eddig fel nem fedezett, termesztéstechnológiai szempontból, morfológiai bélyegek alapján jól megkülönböztethető fajta található.A nem teljes felsorolásból is kitűnik, hogy igen sok országban szelektálták a Teleki fajtákat. Kutatóintézetek, kutatók sokasága foglalkozott azzal, hogy a fajtacsoportokból fajtát, majd annál értékesebb, egyöntetűbb állományú klónokat hozzanak létre. Az évtizedes szelekciós munka is hozzájárult ahhoz, hogy a Teleki alanyfajták a világ szőlőtermelő országaiban – Franciaország, Olaszország, Ausztria, Románia, Magyarország stb. – vezető alanyfajtákká váljanak.
A Teleki fajták közül hat terjedt el nagyobb mennyiségben, vált világfajtává. Ezek elterjedésük sorrendjében a következők:
1. Teleki-Fuhr S.O.4
2. Teleki-Kober 5BB
3. Teleki 5C
4. Teleki-Kober l25AA
5. Teleki 8B
6. Teleki l0A
A világ kötött talajú szőlőinek 50-60 %-án ez a hat Teleki fajta található, ezért Teleki Zsigmondot joggal mondhatjuk a világ legeredményesebb alanynemesítöjének.. (Bakonyi – Bakonyi – Kocsis 1996)
Teleki Zsigmond fajtái úgy hazánkban, mint Európa szőlőtermesztő országaiban az 1920-1930-as években kezdenek terjedni. Ebben az időben, a szakemberekben, a gyakorlati szőlősgazdákban kialakult vélemények közül néhányat ismertetünk. Horváth Antal az 1910. március 14. Borászati Lapokban „Magról nevelt és szelektált hybridek” című cikkében azt írja, hogy Teleki a Riparia vér miatt az első időben a Riparia szót teszi előre és a hybrideket Riparia x Berlandieri keresztezéseknek írja le, de helytelenül mert a hybrideknél mindig az anya neve teendő előre, ezért a Berlandieri x Riparia név illeti meg őket. Teleki az észrevételt jogosnak tartja és elfogadja. Horváth a cikkében dicséri a fajtákat, erős növekedésük miatt még a régi szőlőkben a hiányok pótlására is alkalmasnak tartja őket.
F. Kober volt klosteneuburgi osztrák állami szőlészeti és borászati felügyelő az alanykérdés akkori legnagyobb szakértője a „ Schlussel zur Lösung dér Rebenhybrydenfráge „ (Kulcs a hybrid-kérdés megoldásához) című művében, azt írja, hogy F. Rockendorfer a retzi vincellér iskola igazgatója is hozatott be az 1800-as évek végén Franciaországból Berlandieri, Berlandieri x Riparia magvakat, amelyeket kipróbált….” velük azonban semmit sem lehetett elkezdeni”. Ebben a művében írja „Szerencsésebbek voltak egyes szőlőbirtokosok Pécsett”. Teleki Zsigmond nem szorítkozott csupán egyetlen fajta kiválasztására, hanem mindazon fajtákat szaporította, amelyek több évi megfigyelés után a magas mésztartalommal bíró talajba erős fejlődést mutattak. Különös értéket tulajdonított a magas mészbíróképesség mellett, a korai vesszőbeérésnek is, a francia Berlandieri x Ripariákkal szemben.
A Teleki fajták a meszes talajok mellett az agyagos és márgás, az úgynevezett Solonis talajokon is beváltak. Összegezésképpen azt írja “Ott, ahol minden csődöt mondott, a Teleki féle Berlandieri x Ripáriánál kitűnő eredményeket értem el.” F. Mader Dél-Tiroli szőlészeti felügyelő az 1921-ben megjelent „Der Weinbau und die Weinbereitung in Deutschsüdtirol” című könyvében a következőket írja. „A Teleki Berlandieri x Riparia keresztezések Dél-Tirolban általános elterjedésnek örvendenek. ” „Régente gyakran hallatszottak panaszok, hogy a forgalomba hozott anyag különböző változatok vegyüléke volt. A későbbi szelekciók azonban rendkívüli értékes vállfajtákat adtak, amelyekkel kiváló eredményeket értek el. A 8B-t tartjuk a legjobb vállfajtának.” Azt írja, az erős növekedés, a korai érés miatt „… gazdag eredmény sima vesszőbe.” “A Berlandieri x Riparia Telekit ma Dél-Tirolban a legjobb alanyfajták egyikének ismerik el. A francia Berlandieri keresztezéseket a Riparia fajtákat teljesen kiszorítja a termesztésből…
Magyarországon Rudinay Molnár István és Pettenkoffer Sándor 1929 és 1930-ban az elsők között írják le és mondanak véleményt a Teleki fajtákról. Rudinay Molnár István a „Szőlőművelési Káté-ban” azt írja a, Berlandieri x Riparia Teleki 8B és 5 A számú az utolsó évtizedekben páratlanul elterjedt és a legkiválóbb tulajdonságokkal rendelkező alanyfajta. „
Pettenkoffer Sándor a Szőlőművelés című könyvében ismerteti a Teleki 8B és a Teleki 5A fajták ampelográfiai mutatóit. Az 5A-val kapcsolatban megjegyzi “Az Ausztriában elterjedt Berlandieri x Riparia Teleki-Kober 5BB (Koberrebe) nagyjából azonos vele”.
A Teleki örökösök által kiadott 1938/39 évi Szőlészeti Értesítőben az írják, hogy elkezdték a Teleki Zsigmond által kiültetett 8B fajtát szelektálni, mert meggyőződésük , „hogy abszolút fajtatisztaság csak klónszelekció útján lehetséges”. Ebből a kis füzetből értesülhetünk arról is, hogy az 5A fajtából szelektáltak ki egy 5-ös egyedet. „Ezt a fajta Hochselektion 5, magyarul 5-ös magas szelekciónak neveztük és a rövidség kedvéért 5C számmal láttuk el”. Majd leírják, hogy mennyivel jobb tulajdonságokkal rendelkezik , mint az 5A. Azt is írják, Dél-Tirolban terjed a Rupestris x Berlandieri l0A, amely „különösen alkalmas a déli meleg, száraz, meszes hegyoldalak újjátelepítésére.”
Még sokáig lehetne sorolni a Teleki fajták indulásakor majd egy évszázada elhangzott véleményeket. A fajtákkal kapcsolatban megfogalmazottak nagyban elősegítették a fajták megismerését, közrejátszottak azok elterjedésében. Az elhangzott vélemények azt is bizonyítják, hogy kezdetben a Teleki fajták nem voltak egységesek, egy név alatt több látszatra azonos egyedet szaporítottak, pl. előfordult az is, hogy a Teleki 5C-t tévesen S04-ként hozták forgalomba a kaliforniai oltványtermesztők. A szelekciós munka eredménye, hogy ma már a Teleki fajták egységesek. A klónszelekció hatására termesztési értékük folyamatosan növekszik.
Teleki Zsigmond Villányban született, de fiatalkorát Bécsben tölti. Iskoláinak elvégzése után banktisztviselő, majd borügynök. Huszonhét évesen hazajön, hogy itthon kamatoztassa tudását. Sokoldalú, nagy munkabírású ember, pincét épít, borkereskedelemmel foglalkozik, szőlőgazdaságot hoz létre, alanyfajtákat állít elő. Saját fajtáiból alanytelepet létesít, megteremti a modern nagyüzemi oltványtermesztést. A maga idejében Európa legmodernebb szőlőszaporító üzemét hozta létre. A régi fajták mellett Stark Adolf, Mathiász János szőlőnemesítők legújabb fajtáit is szaporította. Munkáját, elért eredményeit országos- és világkiállításon díjazták.
A Franciaországból behozott mag, a több tízezer magról kelt növény-felnevelése, szelektálása, csoportosítása igen körültekintő munkát igényelt, nagy anyagi áldozatot követelt. A szőlőtermesztésből, borászatból származó jövedelmét az új alanyfajták előállításába fektette. De ez sem volt elég, eladósodott, fiai segítségére volt szüksége. Korai halála megakadályozta abba, hogy munkájának eredményét élvezhesse.
Teleki Zsigmond, életéről, munkásságáról könyveket lehetne írni. Születésének 150. évforduló]ára megjelent tudománytörténeti füzetben csak röviden a teljesség igénye nélkül tudjuk bemutatni e zseniális ember életművét. Ismertetjük a világban elterjedt fajtáit, a kevésbé ismerteket, az újonnan felfedezetteket, az új fajták előállításához felhasznált fajtáit. Nemesítői munkásságának ismertetésével tisztelegni kívánunk a hazájának világhírnevet szerző kiváló nemesítő előtt.
Amikor Teleki Zsigmondot méltatjuk, meg kell emlékezni munkatársairól. Munkájában nagy segítségére voltak fiai. Teleki Sándor szelektálta az 5A fajtacsoportból a Teleki 5C fajtát. A gyakorlati munkában, a magoncok felnevelésében, szelektálásában igen nagy segítséget kapott Gombóc István intézőtől, aki az alanytelepeket, az oltvány előállítást irányította és felügyelte.150 évvel ezelőtt egy világhírű alany-nemesítő született Villányban. A több mint száz évvel ezelőtt végzett munkája napjainkban kezd beérni. Az elmúlt évtizedekben alanyfajtái világfajtákká váltak. Beírta nevét a szőlőtermesztés történetébe. A filoxéra elleni védekezés terén elévülhetetlen érdemeket szerzett, büszkék lehetünk rá.
Dr. Bakonyi Károly Keszthely, 2004. szeptember 23.
Copyright © 2008 MSZTSZ | Minden jog fenntartva
